Férfi NB1 terem bajnokság 2. helyezés
2017. 02. 05
Az első osztályban szereplő csapatunk bajnoki címre éhesen kezdte meg szereplését, rögtön az első mérkőzésen a bajnokság legnagyobb különbségű győzelmével kezdte bajnoki szereplését, 18-0-ra verve a Főnix MSE csapatát. Második mérkőzésén a bajnoki címvédő Soroksári HC I. ellen lépett pályára a csapat. Az összecsapást 5-2-re nyerte a címvédő.
A harmadik találkozót a Soroksári piros-feketék második csapatával játszották a fiúk. Szoros mérkőzésen, 5-3-as győzelemmel gyűjtöttük be a három pontot. A sort az Építők HC legjobbjai elleni összecsapás követte. Az előzőhöz mérkőzéshez hasonlóan itt is szoros meccset játszottak a csapatok, ezúttal azonban a kék-fehérek jöttek ki győztesen, 5-3-as összesítéssel. Az alapszakasz utolsó mérkőzésén az Építők HC második gárdája várt fiainkra. A szoros és fordulatos mérkőzésen 6-5-re nyertünk, ezzel bebiztosítva a FinalFour-on való indulást az alapszakasz harmadik hellyel.
Február 5-én a rájátszásban az elődöntőben ismét az Építők HC egyes csapatával került össze ismét a csapat. A végletekig kiélezett, drámai összecsapást Szoják Gábor góljával nyertük 2-1-re, ezzel története során először jutott az NB1 döntőjébe a csapat. Az esti döntőben már nem tudtuk felvenni a versenyt a bajnoki címvédővel, 3-1-es győzelmével ismét bajnoki címet ünnepelhetett a Soroksári HC I.
A bajnokságban két játékosunk is egyéni címet kapott. Az év játékosa címet Balogh András, míg a legjobb kapusnak járó díjat Ferenczi Zsolt vehette át.
A csapat tagjai: 1. Ferenczi Zsolt (kapus), 2. Balogh Tamás (csapatkapitány), 4. Kanyó Krisztián, 5. Zsoldos András, 6. Zsoldos Gábor, 8. Kalmár Tamás, 9. Marouf Dániel, 10. Szabó György, 12. Balogh András, 17. Szűcs Ádám, 19. Gálffy Botond, 20. Szoják Gábor, edző: Üveges Imre