2021-2022-es férfi NBI terem bajnokság
Beszámoló
Egy év kihagyást követően újra összeállt a csapat. Vártuk a szezont, mindenki szeretett volna bizonyítani, játszani. Ennek megfelelően edzéseink nagy létszámban és jó hangulatban teltek.
A magyar bajnokságra négy hazai klub összesen öt csapata nevezett:
- Soroksári HC (címvédő) kettő csapattal (második csapatuk Grassalkovich SHC néven)
- Építők HC
- SZLG DSE
- Piros-Fehér HC
A bajnokság alapszakasza két fordulós rendszerben került megrendezésre. Minden játéknap két-két mérkőzést játszottak a csapatok. Az alapszakasz végén a négy legjobb bejutott a hagyományosan február eleji négyes döntőbe (Final Four), ahol két elődöntőt követően az itt elért eredmények alapján a bronzéremért, vagy a bajnoki címért játszottak a csapatok. A mérkőzések helyszíne a Soroksári Sportcsarnok volt.
Az első fordulóban a legutóbbi bajnokság első két helyezettjével kerültünk össze. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű napunk. Első mérkőzésünket az Építők csapatával játszottuk. Az első gólt ellenfelünk viszonylag korán megszerezte (7. percben). Hiába irányítottuk a játékot, ellenfelünk jó kontrajátékai mindig veszélyesek voltak. Folyamatos helyzetek ellenére a következő gólig egészen a 15. percig kellett várni, viszont innentől felváltva a csapatok folyamatosan szerezték a gólokat. Kétszer is egyenlítettünk, viszont így is 3-2-es hátrányba vártuk a második félidőt. A játék képe hasonlóan alakult az első félidejihez, viszont gólokat most csak ellenfelünknek sikerült szerezni. 5-2-es állásnál a végén még sikerült szépítenünk, így 5-3-as eredménnyel zártuk az első mérkőzésünket. A játékunk meggyőző volt, viszont a rövid pad és állóképesség hiánya miatt sokat kivett belőlünk a mérkőzés. Így vártuk a második meccset, ahol 14 percig tudtuk tartani az ellenfél támadásait. A 2. percben még nekünk sikerült vezetést szerezni, viszont a 14. percben már 3-1-es hátrányba voltunk. Ez a mérkőzés végére 11-2-re nőtt.
A második játéknapon a hat pont begyűjtése volt a cél. Ennek mérten állt oda a csapat. Első mérkőzést a második szezonját játszó PHC csapatával játszottuk. Magabiztos játékkal 9-1-es győzelemmel zártuk a mérközést. Több fiatal játékosunk is fontos szerepet kapott a mérkőzésen. A második mérkőzés ennél jóval izgalmasabbra sikeredet. Felváltva vezetett a két csapat (1-0, 1-2, 2-2, 2-3, 4-3). A végjátékban csapatunk extra teljesítményt mutatott, ennek köszönhetően sikerült megfordítani az eredményt. A győztes gólra egészen a 38. percig kellett várni. Ennek a győzelemnek köszönhetően nagyot léptünk előre a rájátszás felé.
A harmadik fordulóban ismét a címvédővel, majd az Építők csapatával találkoztunk. Csapatunk egész szezon során küzdött a sérülésekkel, így emiatt sem lehettünk bizakodóak a játéknap előtt. Kevés cserével érkeztünk meg a mérkőzésekre. Egyik csapat ellen sem sikerült komolyabb ellenállást tanusítanunk, könnyen gyűjtötték be ellenünk a 3 pontot érő győzelmet.
Az utolsó alapszakasz forduló első meccsét a soroksári csapat ellen játszottuk. A mérkőzés tétje az alapszakasz 3. helye volt. Ennek mérten állt a csapatunk a mérkőzéshez. Hamar sikerült vezetést szereznünk, sőt a 23. percben már 6-1-re vezettünk. Ekkor már úgy látszott, hogy ez egy sima győzelem lesz. Ellenfelünk nem így gondolta, és a 31. percben 7-5-re feljöttek. Innen vált izgalmassá és feszültté a mérkőzés. A bírók lapokkal nem befolyásolták a mérközés kimenetelét. Egy rövid gólszünet után ismét megintdult a gólzápor. A csapatok felváltva szerezték a gólokat. Szerencsére a 2-3 gólos különbséget folyamatosan tudtuk tartani. Ennek is köszönhető, hogy végül sikerült megnyernünk a mérkőzést 9-7-re. A második mérkőzés kevesebb izgalmat hozott, a kötelező 3 pontot sikerült megszereznünk.
Elérkezett február első hétvégéje, ezzel a bajnokság rájátszása is. Célunk a döntőbe jutás volt. Ehhez az Építők csapatát kellett legyőznünk. Csapatuk erre a hétvégére nagyon összeállt, nem volt könnyű dolgunk. Látszott rajtuk, hogy most nem szeretnének abba a hibába esni, hogy már a döntőre koncentrálnak, és közben elbukják ellenünk az elődöntőt. Egészen a 30. percig 1-1 volt. Tudtuk, hogy az idő nekünk dolgozik. Viszont ekkor egy rövid kihagyásnak köszönhetően két gólt is szerzett ellenfelünk két perc alatt. Innentől kénytelenek voltunk lépni, és nagyobb hangsúlyt fektetni a támadójátékra. Sajnos részünkről a gólok elmaradtak, ellenben a 38., 39. és 40. percben is kaptunk egyet-egyet. Meccs zárásaként egy időntúli kornerből sikerült elérni egy szépítő találatot. A meccs vége miatt csapatunk csalódott volt, viszont össze kellett szednünk magunkat, főleg fejben. Enélkül esélyünk sincs a következő meccsen a rutinos soroksári csapat ellen. A bronzmérkőzés hasonló forgatókönnyvel zajlott, mint a legutóbbi összecsapásunk. 23. percben 4-0-ra vezettünk, megint megnyugodtunk. Ellenfelünk ismét összeszedte magát, 29. percben feljöttek 4-2-re. Innen ismét közdelmes végjáték következett, viszont újabb gólt most egyik csapatnak sem sikerült elérnie.
Bár csapatunk elsődleges célja a Final Four döntőjébe jutás volt, nem lehetünk elégedetlenek az elért eredményekkel. Sajnos csapatunk folyamatos kisebb-nagyobb sérülésekkel küzdött, egyetlen mérkőzésen sem sikerült teljes létszámban megjelennünk. Az elvártat hoztuk, extra teljesítményt most nem sikerült elérni. Továbbá célunk volt fiatal játékosaink beépítése a csapatba. Ez sikerült, sok szerephez és tapasztalathoz jutottak a szezon során. Jövőre még hasznosabb tagjai lesznek csapatunknak.
Csapatsiker mellett egyéni címet is sikerült szereznünk. A bajnokság gólkirálya Botka Levente lett. Ezúton is gratulálunk neki, és reméljük, hogy jövőre is tartogatott párat.
Köszönettel tartozunk a felkészülésben résztvevő minden segítőnknek, edzőknek, játékosoknak, és szurkolóinknak. Fantasztikus bajnokságot tudhatunk magunk mögött. Ha továbbra is ezen az úton haladunk, nem kisebb célt is elérhetünk, mint a magyar bajnoki cím.
Hajrá László! Hajrá zöld-fehér!
Mérkőzéseink és eredményeink:
- forduló (2021. 12. 19)
- Építők HC - SZLG DSE5-3
- SZLG DSE - Soroksári HC2-11
- forduló (2022. 01. 05)
- SZLG DSE – Piros-Fehér HC9-1
- Grassalkovich SHC - SZLG DSE3-4
- forduló (2022. 01. 12)
- Soroksári HC – SZLG DSE10-2
- SZLG DSE – Építők HC2-11
- forduló (2022. 01. 19)
- SZLG DSE - Grassalkovich SHC9-7
- Piros-Fehér HC - SZLG DSE4-9
- Final Four (2020. 02. 02)
- SZLG DSE – Építők HC2-6
- SZLG DSE – Grassalkovich SHC4-2
Legeredményesebb játékosaink:
- Botka Levente(24 gól)
- Balogh András(5 gól)
- Szűcs Ádám(5 gól)
- Szendrei Áron(4 gól)
- Szabó György(3 gól)
- Balogh Tamás(2 gól)
- Kanyó Krisztián(2 gól)
- Papucsek Péter(1 gól)
2019-2020-as férfi NBI terem bajnokság
Beszámoló
Mint minden évben, úgy idén is nagy reményekkel vágtunk neki a terembajnokságnak. A tavalyi, csalódást keltő negyedik hely után idén mindenképp a dobogón szerettünk volna végezni, ennek megfelelően kemény és intenzív készülést tudhatunk magunk mögött. A felkészülés szerves részei voltak az erőnléti és labdás/technikai edzések, valamint november hónapban egy felkészülési torna Ausztriában.
A magyar bajnokságra négy hazai klub összesen hat csapata nevezett:
- Soroksári HC (címvédő) kettő csapattal
- Építők HC kettő csapattal
- SZLG DSE
- Piros-Fehér HC (újoncként a felnőtt mezőnyben)
A bajnokság alapszakasza két fordulós rendszerben került megrendezésre. Minden játéknap két-két mérkőzést játszottak a csapatok. Az alapszakasz végén a négy legjobb bejutott a hagyományosan február eleji négyes döntőbe (Final Four), ahol két elődöntőt követően az itt elért eredmények alapján a bronzéremért, vagy a bajnoki címért játszottak a csapatok. A mérkőzések helyszíne a Soroksári Sportcsarnok volt.
Az első fordulóban egy magabiztos győzelemmel kezdtünk az újonc Piros-Fehér HC ellen. A második találkozót a nagy rivális Építők HC első csapata ellen játszottuk. Jó iramú, izgalmas mérkőzést játszottunk a kék-fehérekkel, ám a jobb helyzet kihasználásuknak köszönhetően ők nyerték a találkozót.
A második játéknapon a két “kettes” csapat ellen léptünk pályára. Először egy szoros mérkőzésen vertük a címvédő Soroksári HC második csapatát. A második találkozón sokáig uraltuk a játékot, ám egy drámai utolsó negyedet követően 4-4-es eredmény született, így az 1 pontnak kellett örülnünk.
A harmadik fordulót a címvédő Soroksári HC I. ellen kezdtük. Ellenfelünk esélyesebb volt a találkozón, a papírforma szerint ők zsebelték be a 3 pontot. A délutáni mérkőzésen ismét a Piros-Fehér HC ellen bizonyíthattunk. Ezúttal is magabiztos győzelmet aratva zárhattuk a napot.
A negyedik fordulóban az Építők HC I. ellen kezdtünk. Újabb ki-ki meccset játszottunk, ám ismét a kékek örülhettek. A nap végén a hazaiak második csapatával játszottunk, ezúttal sokkal magabiztosabb játékkal megnyertük a mérkőzést, bebiztosítva elődöntős helyünket a rájátszásba.
Az ötödik, egyben utolsó alapszakaszi játéknapon az Építők HC második csapatával játszottunk. 8-4-es győzelmet arattunk a kék-fehérek felett, így már szinte biztossá vált, hogy a második elődöntőben játszunk majd a legjobb négy között. Az alapszakaszt a címvédő soroksáriak ellen zártuk, mely mérkőzés a pirosak győzelmével zárult. A nap végére kialakultak az elődöntők párosításai. Február első vasárnapján az Építők HC első csapatával játszottunk.
A február eleji tavaszias időjárással elérkezett a várva várt Final Four. A délelőtti programban az Építők HC I. ellen játszottunk a második elődöntőben. A mérkőzés igazi tétje nem volt más, mint a döntőbe jutás, ennek megfelelően motiváltan álltunk ki a pályára. Fordulatos, izgalmas, nagy iramú mérkőzést játszottunk. A harmadik negyed végéig nyílt volt a küzdelem. Az utolsó 10 percben ellenfelünk volt szerencsésebb, pár perc alatt négy gólos előnyre tettek szert. Ezt már sajnos nem tudtuk ledolgozni, 7-3-ről 7-5-re tudtuk visszahozni a mérkőzést.
Az eredmény és az elődöntő elbukása ellenére nem volt okunk szomorkodni, hiszen remek játékunkkal bizonyítottuk, méltó kihívói vagyunk a mindenkori címvédőnek. A nap második mérkőzésén így a 3. helyért játszottunk a másik elődöntőben vesztes Soroksári HC II. ellen. Ők a Soroksári HC I. elleni házi-elődöntőben játszottak délelőtt, egy kevésbé nagy iramú találkozón. Ennek köszönhetően kipihentebben várhatták ellenünk a bronzéremért folyó csatát. Az elődöntőhöz hasonlóan ezúttal is fordulatos és izgalmas találkozót játszottunk. Sokáig úgy állt, 7 méteres büntetőpárbajjal dől majd el a harmadik hely sorsa. Szerencsére az utolsó negyedre kézbe vettük az irányítást, és két gyors gólnak köszönhetően bebiztosítottuk helyünket a dobogó harmadik fokán.
Bár csapatunk elsődleges célja a Final Four döntőjébe jutás volt, nem lehetünk elégedetlenek az elért eredményekkel. Többször is bizonyítottuk, még a legjobbakkal is képesek vagyunk felvenni a versenyt.
Köszönettel tartozunk a felkészülésben résztvevő minden segítőnknek, edzőknek, játékosoknak, és szurkolóinknak. Fantasztikus bajnokságot tudhatunk magunk mögött. Ha továbbra is ezen az úton haladunk, nem kisebb célt is elérhetünk, mint a magyar bajnoki cím.
Hajrá László! Hajrá zöld-fehér!
Mérkőzéseink és eredményeink:
- forduló (2019. 12. 15)
- SZLG DSE – Piros-Fehér HC12-0
- Építők HC I. – SZLG DSE4-2
- forduló (2020. 01. 05)
- SZLG DSE – Soroksári HC II.3-2
- SZLG DSE – Építők HC II.4-4
- forduló (2020. 01. 12)
- Soroksári HC I. – SZLG DSE7-1
- SZLG DSE – Piros-Fehér HC9-1
- forduló (2020. 01. 19)
- Építők HC I. – SZLG DSE 5-4
- SZLG DSE – Soroksári HC II.5-2
- forduló (2020. 01. 26)
- SZLG DSE – Építők HC II.8-4
- SZLG DSE – Soroksári HC I.9-1
- Final Four (2020. 02. 02)
- SZLG DSE – Építők HC I.5-7
- SZLG DSE – Soroksári HC II.5-3
Legeredményesebb játékosaink:
- Botka Levente(20 gól)
- Kanyó Krisztián(14 gól)
- Szoják Gábor(12 gól)
- Szűcs Ádám(5 gól)
- Marouf Dániel(4 gól)
- Szabó Luis György(2 gól)
- Balogh András(1 gól)
- Balogh Tamás(1 gól)

